Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018.03.27.
Az államtitkár szerint az egyetemistáknak egyre kevésbé jelentenek akadályt az anyagi gondok
Egyre többen férhetnek hozzá a diplomához, hiszen egyre kevésbé jelentenek akadályt az anyagi nehézségek például a diákhitel 2-nek köszönhetően - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
(Forrás: Eduline)
 
2018.03.27.
Egyre kevésbé kellenek a kísérleti tankönyvek (videó)
Az ATV Start vendége Kereszty Péter elnök, Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete.
(Forrás: atv,hu)
 
2018.03.27.
Tömegével menekítenék a gyerekeket az állami oktatásból
Siralmas eredménnyel zárult a Szülői Hang online szerveződő közösség felmérése – ezek szerint a szülők 92,3 százaléka szerint romlott az oktatás színvonala az elmúlt nyolc évben. Összesen 11826 oktatás iránt érdeklődő szülő töltötte ki önkéntesen online kérdőívet, amelyben többek között a tankönyvekről, a gyerekek túlterheltségéről is kérdezték őket, írja az eduline.hu. Bár azt a Szülői Hang közösség is elismeri, hogy a kutatás nem tekinthető országosan reprezentatívnak, a kérdőívet kitöltők nagy része közvetlenül érintett, gyakorló szülő és nagyszülő, így az eredmények jól jelzik a Fidesz-kormány oktatáspolitikája által elmélyített problémákat.
(Forrás: Népszava)
 
2018.03.27.
Az új NAT nem titkos, csak hallgatnak róla
"2018. márciusában járunk, és a szakminisztériumnak fogalma sincs arról, hogy a korábban 2019. szeptemberétől bevezetendőnek gondolt, új Nemzeti alaptanterv egyáltalán mikorra készülhet el, és pláne, hogy mikortól léphet életbe" - írta a CKP. Csépe Valériától mi azt is szerettük volna megtudni, hogyan jelenne meg az új Natban a "hazafias nevelés". Sipos Imre miniszteri biztos nyilatkozta tavaly októberben, hogy "nem lehet olyan új tartalmi szabályozás, amelyben ez ne lenne hangsúlyos". Rákérdeztünk arra is, pontosan milyen pedagógiai módszerekkel lehetne tudatosítani a diákokban "a haza védelmének fontosságát" (merthogy Sipos szerint ez is kiemelt cél). Reméljük, kérdéseinkre előbb-utóbb mi is választ kapunk.
(Forrás: Népszava)
 
2018.03.27.
A gyerekek szerint Soros György az ördög
A kormány gyűlöletkampánya már a gyerekek mindennapjaiba is beférkőzött, elismétlik, amit a tévében hallottak Soros Györgyről, Brüsszelről vagy a migránsokról. Ezek a gyerekek sokszor azt se tudják, hogy pontosan miről is beszélnek, de ma már a migráns épp olyan szitokszónak számít, mint a cigány vagy a buzi. Van olyan 9 éves fiú, aki retteg attól, hogy terrortámadás fogja érni, egy négy éves kisfiú pedig eljátszotta, ahogy egy mesekönyvből azt olvassa fel, hogy háború lesz Brüsszellel. Egy pedagógus szerint nincs az az erkölcs vagy hittan óra, amely ezt a gyűlöletet kompenzálhatná.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.03.26.
Tüntetett a diák? Behívják polgári védelmi kötelezettséget teljesíteni
Egy vidéki gimnázium három végzős tanulóját vonták polgári védelmi kötelezettség alá, ami tulajdonképpen tartalékosi behívót jelent, az embert vészhelyzetben berendelhetik szolgálatteljesítésre. Ez alkotmányos kötelezettsége mindenkinek, de az egyik behívott tanuló, egy éppen 18 éves lány édesanyja igen különös körülményekről tájékoztatott. Lánya osztályából összesen három fiatal kapott „behívót", adategyeztetésre felszólító levelet a települési Polgári Védelmi Parancsnokságtól. Különös módon éppen az a három diák – és csak ők –, akik a februári diáktüntetést szervező Diákvagyok Mozgalom felhívására február 19-én nem mentek iskolába.
(Forrás: 168 óra)
 
2018.03.26.
Magukra hagyják az autista gyerekek szüleit
Csak Budapesten naponta legalább egy autizmus diagnózist adnak ki, nagy részben gyerekekről. Ilyenkor különösen fontos lenne, hogy a szüleik minél előbb szakszerű segítséget és eligazítást kapjanak, de ez alig történik meg. Nem arról van szó, hogy maga a diagnózis sokkolná a szülőket, hiszen a legtöbben annyit várnak rá, hogy örülnek, ha végre valaki megerősíti, amit addig csak sejtettek. Mégis szükségük lenne arra, hogy valaki részletesen válaszoljon a kérdéseikre, és megtanítsa nekik, hogyan érdemes együttélni az autista gyerekükkel.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.03.26.
Visszarántja a család a roma kislányokat
Roma lányoknál nem ritka, hogy már 11-12 évesen befogják otthon a szüleik: vigyáznak a testvéreikre, főznek, takarítanak rájuk. Ez sokszor a tanulás rovására megy, a házimunka mellett nem fér bele, hogy iskolába is eljárjanak. A pótanyaságból az jelenti a kiutat, ha elhagyják a szülői házat és saját családot alapítanak.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.03.26.
Bohócdoktorra és sakkoktatásra megy a gyűlölt Soros-pénz
A kormányzati gyűlöletkeltéssel és a hiedelmekkel ellentétben Soros György a pénzét nem a migránsok betelepítésére fordítja. A listáján kórházban fekvő beteg gyerekek, autisták, a kisebbség, a sport és a környezetvédelem támogatása áll. A Nyílt Társadalom Alapítványok 100 millió forinttal támogatta a Somogy, Tolna és Baranya megyei civil és informális szervezeteket, hogy a helyi közösségeket erősítsék. A hatvan nyertes szervezet közül négyet be is mutatunk a cikkben.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.03.26.
Mindenki a pesti úrilányokat irigyli a gyöngyöspatai cigánytelepen
Két tizenéves roma lány nagy lehetőséget kapott, hogy kitörjenek a mélyszegénységből; a gyöngyöspatai telepen működő tanoda segítségével tavaly ősszel felkerültek Budapestre, azóta itt élnek és tanulnak, messze a családtól és a barátoktól. Miminek és Laurának több éves lemaradást kellett ledolgozniuk, ha kellett, éjszakába nyúlóan tanultak, hogy helyt álljanak új, integrált iskolájukban. Hiába a nehézségek, most már a világért sem mennének vissza Gyöngyöspatára, ahol kisebb sztárok lettek a többiek szemében.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.03.26.
El akarták titkolni a szülők elől, hogy a gyereküket Rétvári berántja a kampányba
Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselő és államtitkár a Kismarosi Kis Morgó Óvodában mondott volna beszédet kedden, az óvodai sportpálya átadásánál. A múlt hét pénteken az egyik apa a helyi önkormányzati irodában, egy meghívóról tudta meg, hogy nem csupán egyszerű edzésről van szó, hanem az óvoda sportpályájának ünnepélyes átadásáról, amin a helyi polgármester mellett Rétvári Bence is felszólal, és az eseményre a sajtót is várják. A plakát végül az óvoda falára is kikerült, de a szülők engedélyét vagy hozzájárulását senki nem kérte ahhoz, hogy kiskorú gyerekeik arcát felhasználhassák ezen az erősen kampányszagú eseményen.
(Forrás: index)
 
2018.03.26.
A svéd oktatási miniszterrel tárgyal Szél Bernadett
Míg Magyarországon sokszor a higiéniai feltételek sem adottak, északabbra a drágább eszközök is mindennapiak. Svédországban nemzeti ügy az oktatás, a gyerekeknél füzet helyett számítógép van. Harminchatos osztálylétszámok helyett 15-20 fős csoportokban tanulnak, és a gyerekekkel a tanár mellett egy mentor is foglalkozik, minden napot vele kezdenek az iskolában, ahol egyénre szabott fejlődési terveket készítenek. A diákok 15 százaléka külföldi származású, a svédek szerint azonban ez nem jelent problémát a megfelelő bánásmód és oktatási módszerek miatt.
(Forrás: Hír-tv)
 
2018.03.26.
Csúfos bukás az állami tankönyvrendszer: egyre kevésbé kellenek a kísérleti tankönyvek
Érdemi ellenőrzés nélkül zúdítottak 5,5 millió kísérleti tankönyvet az iskolák nyakába. A pedagógusok és a szülők többsége elégedetlen az állami kiadványokkal. Az állami kiadású tankönyvek megrendelési aránya folyamatosan csökkent (2017-ben már csak 67%-nál tartott), míg a magánkiadóké – a kormányzati ellenszél dacára – ugyanennyivel nőtt – állítja a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (Tanosz) az állami tankönyvterjesztést végző Kello adatai alapján.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.03.26.
„A gyereknek joga van a saját véleményéhez”
Szülőnek lenni elsősorban kötelesség, és másodsorban jog, ami azt jelenti, hogy a szülő akkor hivatkozhat a jogaira, ha már minden kötelezettségét teljesítette. Ehhez képest nagyon keveset tudunk a gyerekek jogairól – állítja az ELTE ÁJK gyermekjogi képzésének vezetője, Szeibert Orsolya. Interjú. Az ELTE családjogi oktatójaként, egyetemi docensként határozott álláspontja, hogy a gyermeki jogokat, és azok érvényesülését állandó megvitatás tárgyává kell tenni. Ezt miért gondolja így?
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.03.26.
Csúfos bukás az állami tankönyvrendszer: egyre kevésbé kellenek a kísérleti tankönyvek
Érdemi ellenőrzés nélkül zúdítottak 5,5 millió kísérleti tankönyvet az iskolák nyakába. A pedagógusok és a szülők többsége elégedetlen az állami kiadványokkal. Az állami kiadású tankönyvek megrendelési aránya folyamatosan csökkent (2017-ben már csak 67%-nál tartott), míg a magánkiadóké – a kormányzati ellenszél dacára – ugyanennyivel nőtt – állítja a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (Tanosz) az állami tankönyvterjesztést végző Kello adatai alapján.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.03.25.
ELF – English as a Lingua Franca – Alexovics Ingrid előadása a XI. Miskolci Taní-tani Konferencián, 2018. február 2-án.
Hiába tudjuk tehát az elméletet, hiába tudjuk, hogy a nyelv használatát kellene előtérbe helyezni, a módszertani megújulás a magyar közoktatásban csak részben ment végbe. Kiváló tananyagot használunk, ám rémesen ódivatú módszerekkel. Az anyanyelvi beszélő kiejtéséhez közelítő kiejtésre adunk pontot az érettségin, ám az elvárt nyelvi produktum a nyelvi vizsgákon nem a világban használt angol nyelvhez igazodik, hanem egy, a nyelvhasználók számára lassan értelmezhetetlenné váló, régies nyelvi sztenderdet óhajt életben tartani. Félreértés ne essék, az ELF, vagyis az az angol, amit a világ ma közös nyelvként használ, nem valamiféle nyelvi igénytelenség, hanem olyan nyelv, amelyen hatékony, pontos és érdemi, de talán a hivatalos panaszleveleken és a diákok számára már ismeretlen képeslapokon túlmutató kommunikáció folytatható.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2018.03.25.
Bizonytalanság a tankönyvpiacon: mi lesz a magánkiadók könyveivel?
Bonyolítja a kérdést az alaptanterv bevezetése, a kormány ugyanis 2019-ben már az új NAT szerint oktatna, de a tankönyvesek szerint ez nehezen tartható. Az új alaptanterv teljesen más lesz, mint a mostani, ezért a tankönyveket is át kell dolgozni.A kiadók érdekvédelmi szövetsége, TANOSZ úgy látja, egy tankönyv kifejlesztése egy év, az engedélyeztetés és akkreditáció még négy hónap. Most már ismerni kéne a kerettanterveket ahhoz, hogy lehessen tankönyvet fejleszteni, de még az annak alapot adó NAT szövege sem készült el. Ezért a szervezet szerint a NAT reális bevezetési ideje inkább 2020. Ezért is szeretnék a kiadók, hogy a tankönyveik engedélyét hosszabbítsák meg legalább két évvel, épp erre az átmeneti időszakra, mert különben káosz lehet a tankönyvpiacon.
(Forrás: Eduline)
 
2018.03.25.
Törvény tiltja, de eszközként használják a politikusok a gyerekeket
A politikusok valószínűleg nem számítottak rá, hogy ekkora gondot fog okozni, ha gyerekkel kampányolnak, mert a korábbi választásoknál ezt következmények nélkül lehetett csinálni. Csak mostanában kezdtünk el nagyon határozottan beszélni arról, hogy a gyerek nem eszköz. A felnőtteknek mindig meg kell kérdezniük saját magukat arról, hogy amibe bevonják a gyereket, az a gyerekről szól-e, vagy a felnőttről. Tehát ha én politikusként kimegyek egy olyan helyre, ahol gyerekek vannak, és ott fotókat készítek azért, hogy a Facebookomon megjelenjen, akkor az rólam szól. A gyereknek sosem érdeke, hogy megjelenjen egy kampánykiadványban. Ám Magyarország történelmi fejlődése kifejezetten nem kedvez az erre való érzékenység kialakításának. Olyan társadalomban élünk, ahol a korábbi rezsim mindenféle aggály nélkül használta a gyerekeket kisdobosként vagy úttörőként tömegrendezvényeken. Ráadásul most életkoránál fogva éppen az a generáció van hatalomban, amelyik még gyerekként maga is megtapasztalta ezt a hozzáállást (Gyurkó Szilvia).
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.03.25.
L. Ritók Nóra: Soros
A hét eseménye volt számunkra a düsseldorfi rendezvény, ahol Soros György humanitárius díjat kapott, és a díjjal járó 10 ezer eurót, ami kb. 3 millió forint, alapítványunknak, az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlotta fel.Ott voltunk a felemelő rendezvényen, a koncerttel egybekötött ünnepségen, a Tonhalle csodás épületében, ahol 1600 ember tapsolt Soros Györgynek, Fischer Ádámnak, a Düsseldorfi Szimfonikusoknak, és az Igazgyöngynek is. Megtisztelő volt Soros György video üzenetét hallgatni, ahol megköszönte a díjat, és méltatta az Igazgyöngy munkáját is. Kiemelte, mennyire fontos a munkánk, amivel esélyt adunk egy leszakadó társadalmi csoport gyerekeinek, és azt is, hogy a roma integráció mekkora problémát jelent Európában.
(Forrás: Nyomor széle blog – hvg.hu)
 
2018.03.25.
L:Ritók Nóra: Gáncsoskodók
„Mindig nyomul…. tele van már vele minden., mindenhol őt hallani”- hallom vissza. Nem tudják, hogy soha, egyetlen média-megjelenésért sem én léptem, mindig mások kerestek, riportért, véleményért, bemutatóért. És nem is fogadok el minden felkérést. Most is volt egy, az egyik kereskedelmi tv. hívott, hogy elfogadok-e egy jelölést, amiből majd lesz facebook szavazás, meg egy műsor, és a végén majd eldől, ki kapja az adott „címet”. De nem akartam, mert úgy érzem, az általam képviselt ügy nem jól kommunikálható ebben a közegben. És nem is az ügyről szólna, hanem inkább rólam. Ezt pedig nem szeretném, nem élvezném. Ez nem az én világom. Tisztelettel megköszöntem hát a jelölést, és kihátráltam belőle, miközben tudom, tízből kilencen nagyon boldogok lennének a lehetőségtől.
(Forrás: Nyomor széle blog – hvg.hu)
 
2018.03.25.
Ritók L. Nóra: A társadalmi beágyazottság
Mert most szétesik minden, a hatások még a rendszeren belül is ellentmondásosak. Miközben pl. az oktatásban a tehetséggondozás eszméje csúcsra járatott, közben az állam nem szab határt a szegregációnak, teret enged az oktatási rendszer teljes szétszakadásának. Vagy, hogy maradjak ugyanennél a témánál, hogy miközben a keresztény szellemiséget hangsúlyozza, mint egyetlen és üdvözítő értéket, közben a legszegényebbeket zárja ki az egyház sok helyen az iskoláiból. Az pedig, hogy a rendszer közben csak a pozitívat kommunikálja, az nem jelenti azt, hogy nincs ott a negatív. Az folyamatosan ott van, sőt, dolgozik, és ássa alá azt az építményt is, ami egyre ingatagabbá teszi ezt az egészet, míg a fejünkre nem omlik.
(Forrás: Nyomor széle blog – hvg.hu)
 
2018.03.25.
Orbán egyelőre megmenekült attól, hogy jogellenesnek nyilvánítsák óvodai kampányolását
A választási bizottság az MTI-hez vasárnap este eljuttatott határozata szerint Sólyom Jöran, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési egyéni választókerületi képviselő-jelöltje; Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje; az Együtt - a Korszakváltók Pártja; a Momentum Mozgalom Párt, továbbá Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyújtott be kifogást Czunyiné Bertalan Judit a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje és Orbán Viktor miniszterelnök március 21-én óvodai és bölcsődei látogatásai miatt.A helyi választási bizottság úgy értékelt: a "fentiekben vázolt magatartás nem valósított meg jogellenes kampánytevékenységet".
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.03.25.
„Igaz, mert azt Orbán Viktor mondta” – a propaganda elért a Soros által támogatott gyerekekh
Mit mondhatok egy nyolcévesnek, akinek a szülei is abban a hitben vannak, hogy ami a híradóban a miniszterelnök mond, az a megkérdőjelezhetetlen igazság? - teszi fel a kérdést L. Ritók Nóra. Alapítványa Soros Györgytől kapott pénzt épp e családok megsegítésére. „Ők most csak nem értik, mi van. Mert az Igazgyöngyöt szeretik, hiszen segít, jó, és most kiderül, hogy akiről meg úgy tudták, hogy utálni kell, az meg támogatást ad a munkájukhoz?”
(Forrás: hvg.hu)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep